Ahol van építőipar, ott vannak gondok is

Amikor elkezdtem  megírni ezt a honlapot, a fene sem gondolta, hogy ennyi olvasóm lesz. De lett, és ez tök jó. Lassan az oldalam kezdte megtölteni a gondolataimat, és érzem, hogy egyre mélyebbre süllyedek az építőipar mocsarában. Nem tudom, hogy minek nevezik ezt, talán fejlődő elhivatottságnak. Természetesen ez az elhivatottság rengeteg munkával jár:

  • írom a cikkeimet, amikkel a kezdőket próbálom segíteni
  • reagálok a felmerülő kérdésekre a honlap fórumán keresztül
  • válaszolok a telefonon megkereső embereknek
  • válaszolok a Facebookon megkereső embereknek

Na nem sajnáltatni szeretném magamat, hanem egy kis rendet tenni az életemben. Ez azt jelenti, hogy lassan befejezem a meglévő munkáimat, és ténylegesen csak a honlapom által bevonzott feladatokra szeretnék jó minőségben koncentrálni. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, azért pénzt is kell keresnem. Nyugi, nem ezen fogok meggazdagodni, de az elveim nem engedik, hogy számomra (egyenlőre) idegeneknek ingyen dolgozzak.

Hőkamerás felvétel
Flir kamerás felvétel: na hol bújik a hőhíd? A lábazat konkrétan az utcát fűti. Ezzel a kamerával sok mindent megoldhatunk: még a bebetonozott padlófűtés csöveket is megmutatja…

Értek én ehhez?

Hát, egész jó kis tudást lapátoltam össze az agyamba. Több évtizednyi építőipari tapasztalatom van, aminek nagy részét az édesapám mellett szedtem magamra (plusz 8 év egyetem). Ő statikus építőmérnök, és imád magyarázni. Kb. 15 évet együtt dolgoztunk, aminek minden perce aranyat ért (kivéve, amikor letolt). Főként az ipari építőiparban voltunk, mert abban van a több pénz. Az ipar után belemásztunk a családi ház építésekbe is. Sőt, voltam projektmenedzser egy top készház építő cégnél is (Berger Házak Zrt.).

Pár házat építettem magunknak is, így még a saját bőrömön is tapasztaltam az építőipar csodáit.

Az ajánlatom

Ha építőiparral kapcsolatos kérdésed van, akkor több utat ajánlok:

Átolvasod a blogomat (ingyenes)

Ez az egyik legegyszerűbb megoldási lehetőség az információszerzésre. A cikkeim ingyenesek (reklámok azért vannak), könnyen emészthetőek, és elég mélyen túrnak át egy-egy témakört. A cikkeimet folyamatosan írom, de kérlek vedd figyelembe, hogy legalább 3 nap kell egy normális cikk írásához.

Sajnos komoly hátrányuk, hogy képtelenség egy témát teljesen, 100%-osan körbejárni, mert akkor már nem lennének könnyen emészthetőek. Így, jó eséllyel maradhatnak kérdéseid, amik megválaszolatlanok maradnak.

Felkeresel szaktanácsért

Ha kérdésed van, akkor segítek! Ne próbáld meg egyedül feltalálni a spanyol viaszt, mert a feltalálás összes hibáját is végig fogod szenvedni. Az pedig drága buli lesz…

Mivel ahány építés, annyi probléma, nagyon valószínű, hogy az építésed során komoly kérdésekkel fogsz szembetalálkozni. Ezek a kérdések általában sok 100.000 Ft-os kérdések, amikre általában csak egy jó válasz létezik (pl. helyes rétegrendek, vasalással hol hibázhatok, jó minőségű anyagok, hogy is csináljuk, hogy jó legyen? stb…).

Ha szeretnéd, hogy segítsek egy-egy konkrét problémád megoldásában, vagy csak jó tanács kéne, akkor arra is van lehetőség: megegyezünk egy időpontban, és felhívsz Meetsen/Viberen/Messengeren. A videotelefonálás a legjobb, mert sokkal személyesebb. Sőt, akár a munkaterületről is hívhatsz, okostelefon világban élünk. Így a telód kameráján keresztül meg tudod mutatni a problémáidat.

Ezt a szolgáltatásomat már sajnos ingyen nem fogom tudni biztosítani, mivel ezzel már egyénenként kell dolgozzak. Természetesen, ha nem tudok segíteni, akkor nem fogadok el pénzt. Arra vigyázz, hogy ha nincs affinitásod fizetni, akkor inkább ne keress! 

A szaktanácsaimnak óradíja van, óránként 12.500 Ft +0% ÁFA. Csak egész órát tudok tartani, ez nem rapid-randi kategória. Érdemes felkészülni a kérdésekből, és egy vagy több egész órán át körüljárjuk a témát. Ha építkezel, akkor jó eséllyel tele vagy kérdésekkel, amikre a válaszok egyenként aranyat érnek.

A tanácsadás menete: 

  1. megkeresel telefonon, e-mailbem, Viberen, Messengeren azzal, hogy volna némi problémád (ne éjjel írogass légyszi, még én is alszom néha). Ebben a megkeresésben írd meg a problémád jellegét (ha lehet fotókkal, adatokkal), és a javasolt időpontodat a megbeszélésre!
  2. a megkeresésedre én jól válaszolni fogok, hogy egyáltalán tudok-e segíteni (általában igen), és ha igen, akkor mikor és hogyan. A válasz e-mailben küldök egy Google Meet linket, amire elég rákattintani, és mehet is a videokonferencia, nincs szükség telepítésre
  3. megejtjük a tanácsadást a megbeszélt időpontban. A végén elkérem a neved, címed, hogy tudjak számlázni.
  4. kiállítok egy átutalásos számlát, amit jól elutalsz.

Személyesen találkozunk

Ezt a lehetőséget azoknak az építkezőknek ajánlom, akiknek hosszabb tárgyalni valójuk akad. Pl.:

  • meg kéne szakérteni egy telket (közművek, beépíthetőség, stb…). Ha van lehetőség, akkor még a telek megvásárlása előtt hívj!
  • a tervezővel való konzultáció előtt járnak, és szeretnének olcsón, de jót építeni (a drágán jót is működik)
  • az építésük során komolyabb nehézségekbe futottak
  • átbeszélhetjük az építési költségeidet
  • leellenőrizhetünk elkészült munkákat (szintezések, függő, vízszint)
  • használt házat/lakást vennél, de félsz szakértő nélkül belevágni (nagyon hasznos!!!)
  • hőkamerás felvétellel szeretnéd átnézni a szigetelésedet, nyílászáróidat vagy annak hiányát (csak fűtött háznál megy) – van hozzá készülékem
  • átalakítanál meglévő házat, de nem tudod, hogy mit lehet és mit nem
  • árajánlatokat kéne kiértékelni
  • árazatlan költségvetésre van szükséged (vagy akár árazott költségbecslésre)
  • stb…
személyes építőipari tanácsadás
A személyes építőipari tanácsadás megtörténhet kinn az építés helyszínén, vagy akár egy kávéházban. Sőt, arra is vevő vagyok, hogy először megnézzük a munkaterületet, és ezután becsüccsenünk valahova.

Személyes találkozó ára

Ez a tanácsadás lehet az egyik legjobb befektetésed az építésed során. Azzal a pár együtt töltött órával milliókat spórolhatsz: azzal, hogy egyből a helyes irányba tereled az építésedet, vagy akár csak pár négyzetméter területet használsz ki jobban tervezésed során. A legnagyobb ügyfélnek megspórolt összegem 19,5 millió Ft volt: a tulaj áron alul akarta eladni a házat. Felmértem az ingatlant, megírtam a hirdetés szövegét, rábeszéltem, hogy emeljen drasztikusan árat, és pár hónap alatt elkelt a ház. Büszkén írom le ide, hogy még nem volt olyan személyes találkozóm, ami nem érte meg az ügyfeleknek.

Egy ilyen találkozó során bátran kérdezhetsz arról, hogy mi miért, és miért annyiért épül az építésed során. Nincs buta kérdés.

Mivel ez egy hosszabb lélegzetvételű találkozó, és jó eséllyel autókáznom kell a munkaterületre (Miskolcon élek), minimum 6 órát kell kifizetned. Az óradíjam ugyanúgy 12.500 Ft/óra + 0% ÁFA. Az útdíjam is pénzbe kerül (100 Ft/km), ilyen a világ. Szóval egy példa: meginvitálsz Budakalászra, mert van egy kinézett telked, és tudni szeretnéd, hogy mik a lehetőségeid építés terén. Vásárolsz 6 óra találkozót, és az úti díjamat: az együtt 75.000 Ft (6 óra ára) + 36.400 Ft (364 km) = 111.400 Ft. Ez az összeg nem kevés, de jó eséllyel nagyon sokszorosan visszahozza az árát.

Megbízol projektmenedzsernek

A legdrágább, de legkényelmesebb verzió. Erről már írtam bővebben, ha komolyabb együttműködést szeretnél, akkor ezt a cikket olvasd el.

Elérhetőségek

Szóval, ha valamelyik konstrukció elnyerte a tetszésedet, és igénybe szeretnéd venni a szolgáltatásomat, akkor keress bátran! Egy kérésem van: ha nem óhajtasz fizetni az információért, akkor ne hívj fel! Ha mégis bepróbálkozol, akkor udvariasan lerázlak, bocsi! Az e-mail címem: epitoabc@gmail.com. Telefonon pedig a 0630/661-9476 – os számon tudsz elérni.

Amire szükség lesz a tanácsadáshoz

Ahhoz, hogy számlát állíthassak ki, e-mailben küldd el a nevedet, számlázási címedet, és ha cégesre megy a számla, akkor az adószámodat.

Az én utalási adataim a következőek (ide fogod utalni a munkadíjamat a megkapott számla után):
11600006-00000000-94103166
Tulajdonos: Kerekes Levente
Bank: Erste Bank

Telefon: 0630/661-9476

e-mail: epitoabc@gmail.com

Üdv.: Kerekes Levi