Aljzat hőszigetelés

Hőszigeteljünk aljzatot!

Családi ház építése során viszonylag hamar elérkezik az az időpont, amikor elkezdjük megtervezni és megépíteni a hőszigeteléseket. Sőt, lassan már ott járunk, hogy hamarabb kerül szóba a hőszigetelések átcsacsogása, mint például a tetőfedés típusa. Érdekesség, hogy az aljzat hőszigetelés ezekbe a beszélgetésekbe ritkán kerül bele, pedig ez is pont olyan fontos, mint a homlokzati hőszigetelés. Ő az a csendes harmadik gyerek, amit már mindenki letoj.

Ebben a cikkemben megmutatom, hogy miként is érdemes jól megtervezni és kivitelezni az aljzatunk hőszigetelését.

Gazdaságosság

Korábbi cikkeimben már írtam, hogy egy bizonyos mérték felé már nem érdemes növelni a hőszigetelések vastagságát. Ez a mondat az aljzat hőszigetelés esetében hatványozottan igaz: mivel az összes fűtésünk kb. 10%-a megy el csak az aljzaton keresztül, hiába költünk sokat erre a szigetelésre.

Számoljunk: ha a kész házunk fűtési költségének éves költsége pl. 150.000 Ft, akkor évi 15.000 Ft-nak megfelelő hő kolbászol ki az aljzaton keresztül. Na ezt a 15.000 Ft-ot tudjuk csökkenteni a vastagabb hőszigetelésekkel. Ha 10 cm helyett 20 cm-t lépésálló hőszigetelést teszünk, akkor sem lesz fele a hőveszteségünk, hanem kb. 60-65%-a. Egy m2 10 cm-es lépésálló EPS hőszigetelés kb. bruttó 2000 Ft. Ha 130 m2 hőszigetelendő felülettel számolunk, akkor 260.000 Ft plusz költséggel számolhatunk. Ha évi 9000 Ft-ot spórolunk a plusz 10 cm hőszigeteléssel, akkor kiszámolható, hogy 260.000 Ft/9.000 Ft= 29 év alatt térül meg a beruházás. Ami hihetetlenül sok idő.

Aljzat hőszigetelés előtt
Valami ilyesmi állapot vár az aljzat hőszigetelés előtt: a vízszigetelésen csövek mindenfelé. Ez például a gépészeti helység

A tanácsom, hogy ha szorít a kassza, akkor 8-14 cm közötti EPS100 -as vastagságot válasszunk. Ha a pénz nem számít, akkor lehet költekezni, mint vajda az Ónodi vásáron. Azt ne felejtsük el, hogy egy bizonyos vastagság felett már plusz sor falazóelemmel kell emeljünk a falmagasságunkon (ki kell számolni).

 

Aljzat hőszigetelés előtt

Az aljzat hőszigetelés előtt pár munkafolyamatnak már késznek kell lennie:

  • az összes falunknak kész kell lennie, a válaszfalaknak, zuhanyfalaknak, meg mindenféle falaknak is
  • a tető legyen kész (víz már nem jöhet a házba)
  • a szerelőbeton vízszigetelésnek meg kell lennie
  • a víz, szennyvíz alapcsövezések a helyükön kell legyenek (nyomáspróbázva)
  • ha elektromos vezetéket akarunk az aljzatban vezetni, akkor az is legyen meg
  • a radiátoros fűtés csöveit is szokták a hőszigetelés alatt elvezetni, ezeknek saját hőszigetelésük van (néhányan a hőszigetelés felé teszik, ez is teljesen ok)

Az igazán profik nem csak az aljzatot hőszigetelik, hanem az első sor falazóelemet is: ide valamilyen hőhídmegszakító elemet raknak be a sima falazóelem helyett, így az aljzat hőszigetelés a falak alatt is folytonosan elterül az egész ház alatt. Ilyen hőhíd megszakító eleme pl. az Ytongnak van, Ytong Start néven árulják agyrohasztó áron: br. 3000 Ft/db ( kb. 5000 Ft/m). Szvsz. ez soha a büdös életben nem hozza vissza az árát…

Aljzat hőszigetelés szerszámai

Az aljzat hőszigetelése során csak pár szerszámra lesz szükségünk:

  • mérőszalag
  • kényelmes munkavédelmi kesztyű
  • cserélhető pengés kés (snitzer)
  • elektromos EPS (nikecell) vágó gép

 

EPS vágó
Na ezt az EPS vágót kendácsoltam össze házilag. Úgy viszi az aljzat hőszigetelést, mint pisi a hóembert. Laptop töltő, rugó, fióksínek, bútorlap és némi gyalult faanyag. A következőt hosszabbra csinálom, mert a lábazati XPS táblák nem férnek be…

Az elektromos EPS vágó elhagyható, de akkor sok egész táblát késsel kell vágni, ami sok kosszal és pontatlan vágással jár. Én nem vettem gyári EPS vágót, inkább készítettem egy saját gépet némi faanyag és egy laptop töltő segítségével. Pont olyan jól vág, mint a gyári, és aprópénzből megvan (kijön 10-15.000 Ft-ból). A gyári vágó 140.000 Ft környékén vehető meg. Ha veszünk vagy készítünk egy elektromos vágót, akkor azt a homlokzati EPS hőszigetelés során is tökéletesen tudjuk használni. Az enyémmel lazán lehetett 15 cm vastag homlokzati nikecellt vágni, meg XPS-t is. Ez a maszek kis gép lazán kiszolgálja az egész építésemet. Az építés alatt a melósok kérték, hogy a végén adjam nekik ajándékba.

 

 

Az aljzat hőszigetelésnek anyaga

Az aljzat hőszigetelés készítése során lépésálló EPS hőszigetelésre lesz szükségünk. Az EPS hőszigeteléseket bálákba csomagolva forgalmazzák a kereskedők. A bálákban lapokra vágott táblák ücsörögnek. Családi házaknál EPS 100-as jelű polisztirol lapokra lesz szükségünk, amit úgy jelölnek, hogy a bálák oldalára sárga csíkot festenek. A 100-as szám az anyag keménységét mutatja. Minél magasabb ez a szám, annál nagyobb a teherbírása. Pl. az EPS 80-as lapokat piros csíkkal jelölik, és csak homlokzatra rakhatóak fel. Az EPS 150 már intézmények aljzatának a hőszigeteléséhez is megfelel. Családi ház aljzatába minimum EPS 100-as típusra lesz szükségünk, ennél alább soha se adjuk, hacsak nem vágyunk burkolat, aljzatbeton és padlófűtés és hőszigetelés bontásra egy kis újraépítéssel megfűszerezve.

Arra vigyázzunk, hogy a vágott lapokon már jó eséllyel nem látszik, hogy lépésálló, vagy nem lépésálló. Ilyenkor szoktak véletlenül sima EPS 80-as maradékokat berakni, mert a hulladékot nem választják külön. Az EPS 80-as hulladékot mindig külön tároljuk az EPS 100-astól!

Mit tegyünk, ha már csak pár lap kéne?

Az egész házat végigszigeteltük, és csak 3-4 lap maradt ki. Berakhatok sima EPS80-as nikecellt? Nem, nagyon nem. Nálam is ez volt, és lusta voltam elszaladni a boltba 6 tábla EPS100-asért. Fogtam magam, és XPS-t raktam be a helyére, mert az meg volt megmaradva valahonnan. Erősebbet rakhatunk be, de gyengébbet semmiféleképpen. Körülöttem mindenki kiakadt, hogy ez pazarlás. Szerintem benzinre több pénzem elment volna…

Hőtükrös, vagy sima technológiai fólia?

Nem nagy titok, hogy a kész aljzat hőszigetelésünk tetejére fóliaterítést kell rakni. Ennek a fóliának annyi szerepe van, hogy az aljzatbetont elválasztja az EPS szigeteléstől. Erre az éles eszű fólia gyártók kifundálták, hogy mi lenne ha ez a retek fólia hőszigetelne?! Persze jó drágán! Igazatok van, ezúton is gratulálok a jó ötlethez, de kérdem én, hogy akkor mi a heresérvnek raktuk le a padló hőszigetelést? Dísznek? Meg amúgy is egy pár mikron vastagságú fólia mennyit is szigetelhet? Ráadásul fémes anyagból van, ami pont jó hővezető! Attól, hogy elnevezték tükrösnek, még nem tükröz az szerintem vissza semmit. Én ha ránézek egy ilyen fóliára, mindig egy röhögő dagadt pattanásos marketinges pacákot látok benne, aki fulladozik a röhögéstől, hogy milyen jól átvert.

A hőtükrös fólia egy olyan termék, ami egy nem létező piacnak ad el egy teljesen alkalmatlan (fóliának azért talán jó) terméket. Nem létező igényt próbál kielégíteni, és nem jön össze neki… Felcsesztem magam na, mert a hozzá nem értők pénzét veszik el. Kullancsok az amúgy is drága építőipar hátán…

Szigetelés közben
Alakul a gyerek, a homok még hiányzik

Magasságok számítása

Az aljzat hőszigetelés vastagságának meghatározása az építész tervező feladata lenne. A helyzet az, hogy ők általában bemásolják az előző tervből a rétegrendet. Én a saját esetemben a tervező által meghatározott 1 réteg 8 cm-es hőszigetelés helyett 2×5 cm-es szigetelést raktam be.

Egy dologra vigyázzunk: ha ész nélkül emeljük az aljzat hőszigetelés vastagságát, akkor a falaink magasságát is emelni kell, különben csökkenni fog a végleges belmagasságunk. Ugyanígy a nyílászárók szintjei is magasabbra kerülnek. A falak magasságát a legkönnyebben a koszorú vagy a falazat magasságával lehet emelni (ablak parapet és szemöldökmagasságra vigyázzunk!).

Ha elnéztük a vastagságot, és csak kevés helyünk maradt a hőszigetelésre, akkor jönnek szóba a spéci anyagok: kb. 10-15% felár mellett vehetünk grafitos EPS hőszigetelést, ami kb. 10%-al szigetel jobban a hagyományos fehér EPS-hez képest. Az XPS hőszigetelőtáblák hőátbocsájtási tényezője valahol a sima EPS és a grafitos EPS között mocorog. Az XPS sokkal-sokkal keményebb, mint bármelyik EPS, de az aljzat hőszigeteléséhez általában nincs ilyen nagy szilárdságra szükség.

Milyen vastag legyen az aljzat hőszigetelés?

Ár-érték viszonylatban ma (2020-at írunk) szerintem a 8-14 cm-es vastagság a legjobb választás. Azt érdemes tudni, hogy egy 20 cm-es vastag hőszigetelés nem szigetel kétszer annyit, mint egy 10 cm-es. Egy bizonyos szint után már hiába növeljük a vastagságot, annyit ér majd, mint pöcsön a köröm…

Egy trükk azonban van, amire mindenképpen figyeljünk: aljzatban két rétegben kell teríteni az EPS 100  hőszigetelőanyagot! Miért? Azért, hogy az állófugák (azok a rések, amik két hőszigetelő tábla között vannak) ne menjenek fel a vízszigeteléstől az aljzatbetonig. Ezek az állófugák képesek hőhidat képezni, így gyengítve a hőszigetelésünket. Azzal, hogy két réteget rakunk le, az állófugák lefedődnek, így a hőn szeretett hőnk hosszabb úton tud csak kikolbászolni a szerelőbetonunk irányába (lefelé, na). A meleg mivel nehezen talál ki a fugákon keresztül, inkább a talpunkat fogja melegíteni. Ez azt jelenti, hogy a két réteget eltolt átfedéssel rakjuk!

EPS 100 árak

1 m3 EPS 100 ára valahol bruttó 20.000 Ft körül mozog manapság. Ezt szokták a gyártók felszeletelni járatos méretekre, és ebből tudunk mi rendelni. Érdekesség, hogy bármekkorára is szeletelik a hőszigetelést, a m3-es ár tök ugyanaz.

Azért mutatok pár lépésálló polisztirol árat, hogy nagyságrendileg be tudd lőni az egész költségedet:

  • EPS 100 – 1 cm vastag – bruttó 200 Ft/m2
  • EPS 100 – 2 cm vastag – bruttó 400 Ft/m2
  • EPS 100 – 3 cm vastag – bruttó 600 Ft/m2
  • EPS 100 – 4 cm vastag – bruttó 800 Ft/m2
  • EPS 100 – 5 cm vastag – bruttó 1.000 Ft/m2
  • EPS 100 – 10 cm vastag – bruttó 2.000 Ft/m2  -ha ezt két rétegbe rakod, akkor már 20 cm aljzat hőszigetelés lesz a tappancsod alatt (passzívház)
  • EPS 100 – 20 cm vastag – bruttó 4.000 Ft/m2  -ha ezt két rétegbe rakod, akkor már 40 cm aljzat hőszigetelés lesz a tappancsod alatt (elmentek otthonról)

EPS márkák

EPS bálák
Thermodam EPS 100 bálák a felhasználásuk előtt

Aljzatba édes mindegy, hogy milyen márkát veszel. Homlokzatra már nem, de az egy másik cikk lesz. Akkor sincs semmi gond, ha kicsit görbék a táblák, mivel az aljzatbeton mindent jótékonyan elfed. Ha mégis rád jön a válogathatnék, akkor az Austrotherm, a Bachl, a STO márkák a legnívósabbak. Én a középkategóriát az alsótól egyszerűen nem tudom megkülönböztetni, mivel annyira egyformák az anyagok, hogy labor kellene ahhoz, hogy különbséget tegyünk köztük. Egy márkát viszont kifejezetten gagyinak tartok, ez pedig a Keszi-Cell. 15 cm vastag homlokzati hőszigetelést vettem tőlük, és minden áldott tábla hasas volt, nem is kicsit (1-2 cm)! A szigetelők alig tudták kihozni egyenesre a falamat! Rengeteg ragasztó kellett a fal egyenesre gletteléséhez. Cserébe olyan ragasztópáncél védi a házat, hogy tuti ellenáll a legvérmesebb harkálynak is…

 

Ki csinálja az aljzat hőszigetelést?

Ha van időnk és kedvünk hozzá, akkor mi! Ez a lépés tipikusan egy olyan lehetőség, ahol pénzt tudunk spórolni a családi házunk építése során! Én pont három napot keccsöltem vele, míg kész lettem. Ez gyakorlatilag 110 m2 lerakását jelentette, 2 rétegben. Erre egy építőipari vállalkozó szemrebbenés nélkül elkért volna bruttó 150-300.000 Ft-ot, hogy a penész üljön a nyakára! Persze ha ennél többet keresünk 3 nap alatt, vagy egyszerűen nem éri meg a kényelmetlenséget, akkor jöhetnek a melósok. A trükk az, hogy ezt az építési fázist nagyon nehéz elrontani, így bátran merem ajánlani a házi kivitelezést.

Persze, előállhat olyan helyzet, hogy kiadnád az egész építésedet hőszigetelésestől, mindenestől egy hozzáértő embernek, aki ezt a sok mindent ellenőrzi helyetted. Ha Miskolcon vagy környékén építesz házat, akkor keress fel bátran, indítottam egy fain projektmenedzseri szolgáltatást, ami hasznos lehet számodra!

Kivitelező?

Sajnos a kivitelezők is érzik, hogy ez egy olyan folyamat, amin kevés munkával nagyot lehet szakítani, így néha erősen elnagyolják a feladatot. Mivel az egész hőszigetelést lefedi egy fólia és utána egy kövér betonréteg (aljzatbeton), sosem derül ki, hogy milyen minőségben végezték el a munkát. Hogy tovább nehezítsék az ellenőrzést, a hőszigetelést az elkészülte után azon nyomban lefedik egy technológiai fóliával, ami ápol és eltakar… Utána rákerül a vasháló, és ember legyen a talpán, aki innentől visszaszedeti a rétegeket, hogy meglesse az aljzat hőszigetelés minőségét… Erősen ajánlott még a fóliázás előtt rácsekkolni a kész műre, csak hogy tuti biztosak legyünk a dolgunkban.

Egy jó támpont lehet, hogy a csövek közötti homokolást megcsinálja-e a kivitelező:

  • ha komplett elhagyja a csövek közötti homok feltöltést, akkor csicska kategóriás kivitelezőt találtunk
  • ha szépen megcsinálja homokkal, akkor A kategóriával állunk szemben. Én is így csináltam
  • ha helyben kever cementből és polisztirolgyöngyből könnyűbetont, és azzal tölti fel a hézagot, akkor megtaláltuk a kivitelezők gyöngyét, nyugodtan hátradőlhetünk, jó kezekben vagyunk!

Miközben én csináltam az aljzat hőszigetelésemet, a gépész valamiért folyamatosan ott sertepertélt a környékemen. Töredelmesen bevallotta, hogy ilyen szépen még nem látott aljzat hőszigetelést lerakni, pedig volt már pár építkezésen. Erre szendén elpirultam, és bevallottam, hogy először csinálok ilyet. A pillanat szerelemmel átitatott gyönyörét csak az rontotta el, hogy belegondoltam, hogy ha én elsőre szebbet csinálok, mint a profik, akkor a többi milyen lehet?

Hőszigetelés folyamata
Ilyen csövek futkorásznak a házban, ezeket kell szépen körbeszigetelni két rétegben

EPS lerakás folyamata

Ez a folyamat az építőipari munkák egyik legkönnyebbike, úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek! Még az olyan bojlertestű (van aki szerint lamantin, én ragaszkodom a bojlerhez), fizikai munkára képtelen szamojédeknek is, mint én 🙂

  1. az első lépés a nagytakarítás: kiseperjük a házat, hogy semmi törmelék ne maradjon a vízszigetelésünkön
  2. a bejárattól legtávolabbi nagy méretű helységgel kezdünk. Azért azzal, hogy ne tiporjuk le a kész munkánkat, és a nagy helység miatt könnyen belerázódunk, lesz bőven sikerélmény
  3. a képeken látható módon lerakjuk az első sor hőszigetelést. Az egyenes oldalak mentén a barkácsolt vagy profi elektromos EPS vágóval vágjunk, így nem mennek el a merőleges vonalaink.
  4. a hőszigetelő lapokat nem kell rögzíteni, ragasztani, csak szorosan egymás mellé le kell rakni őket (az első sor a vízszigetelésre, a második az első sorra)
  5. ha csövet keresztezünk, akkor beillesztjük az EPS táblát a helyére, és felülről a késsel végigvágjuk a cső mentén. Az íveket is lazán lehet követni. A csövekbe ha lehet ne b@sszuk bele a bökőt! A kezünkbe se érdemes, ezek a pengék baromi élesek… És mindenféleképpen használjunk kesztyűt!
  6. A csöveket ne nyomjuk nagyon meg, de az EPS hőszigetelés érintse a csőszigetelést!
  7. a csöveik helyét fényképezzük le, mielőtt behomokoznánk őket! Később fúrásoknál, csőtöréseknél jól jöhetnek a fotók
  8. a kikerült csövek tetejére szórjunk puha homokot (0-4-es is jó), és finoman kézzel tömörítsük le. A homok teteje a hőszigetelés szintjével legyen egy síkban!
  9. kész van egy sor hőszigetelésünk, jöhet a második! Itt már sokkal kevesebbet kell vágnunk, mert az átok csövek már eltűntek az első sorban
  10. úgy helyezzük le a második sort, hogy minél kevesebb állófuga essen egymásra, és a homokos csöveink felé lehetőleg egész táblák essenek. Állófuga ne essen a csövek felé!
  11. próbáljunk kevés hulladékkal dolgozni. Ez a fürdőknél nehéz lesz, mert baromi sok cső és vezeték lesz az útban. Minden helység végeztével vigyük ki a szemetet, de a nagyobb hulladék darabok legyenek kéznél, mert néha pont beillenek ide-oda!
  12. ahol csőkereszteződésünk van (két cső találkozik, és az egyik átmegy a másik felett), ott a második sor nikecellből is vágni kellhet!
  13. a bejárat felé farolva végezzük ki az egész házat helységről helységre! Ha megvagy, igyál egy jó sört, megérdemled!

Hogy lehet elrontani az egészet?

Az aljzat hőszigetelést is el lehet rontani. Méghozzá így:

  • EPS 80-as polisztirolt (homlokzati hőszigetelőt) használunk az aljzatunkba
  • megelégszünk 2-4 cm-es hőszigetelési vastagsággal
  • egy rétegben tesszük le az egész szigetelést
  • nem homokozzuk be a csöveinket
  • nagy dög lyukakat hagyunk a hőszigetelésben, hogy a patkány elférjen a járatban
  • a nyomáspróbázott csöveink a szigetelési munka végére kilyukadnak, a nyomás leesik
  • állófugákat teszünk egymás felé
  • 5-6 cm-es szintkülönbségek alakulnak ki a kész lerakott aljzat hőszigetelésünkön
  • addig járkálunk a kész szigetelésen, míg teljesen tönkre nem vágjuk
  • kifelejtünk csöveket a szigetelés alól
Aljzatbetonozás
Így kerül az aljzatbeton a lerakott EPS-re, acélhálóra, technológiai fóliára, meg a padlófűtés csövekre

Aljzat hőszigetelés összegzése

Szerintem egész szépen kiveséztük a témát: ez pont egy olyan része az építőiparnak, amin pénzt tudsz spórolni, úgyhogy használd ki a lehetőséget! Cserébe az építőipar mindenhol máshol rálép a tökeidre és hanyat dönt. Értsd: minden más kétszer annyiba kerül, mint számítottál rá. Úgyhogy ha van időd/lelkesedésed/lehetőséged (több is aláhúzható), akkor bátran vágj bele, és spórolj egy kis zsöcit ezekben az ínséges időkben. Ha mégis mással csináltatnád, akkor meg az írásom alapján ellenőrizd gyakran a szakit, hogy érezze a törődést.

Ha ezt a cikket olvasod, akkor jó eséllyel építkezel (micsoda elme vagyok). Ha szükséged van egy emberre, aki végigvezeti az építésedet, akkor olvasd el a projektmenedzseri szolgáltatásomról szóló ajánlatomat! Ha csak tanácsra (akár online is), vagy egy személyes találkozóra van szükséged, akkor az építőmérnöki tanácsadásomról szóló írásomat tudom eléd tárni!

Kitartást és jó munkát kívánok!

Sziasztok, Levi voltam!

70 hozzászólás

  1. Üdvözlet!
    Köszönet a megerősítésért, hogy sajátkezűleg a legmegbízhatóbb az aljzat szigetelés.
    Ha a EPS vágó elektromos részéről kaphatnék részletes leírást, nagyon hálás lennék.
    Cekász vastagság, hossz, stb.
    Köszönettel
    Nagy László

    1. Author

      Kedves László!

      Ha nem gond, akkor jövő héten egy cikkben kompletten bemutatom a kütyüt.

      Üdvözlettel: Levi

    2. Tisztelt Levi! Nagyon szeretem a blogod.
      Ha a EPS vágó elektromos részéről kaphatnék részletes leírást, nagyon hálás lennék.
      Mihály. pelvmh@gmail.com

  2. Nagyon szeretem a blogod, informatív és szórakoztató, sokat lehet belőle tanulni, és mellette ki is kapcsol azért.

    Tök jó laikusként közérthetően olvasni a szakmai és az ehhez kapcsolódó iparág alapjairól. Az ember nem is gondolná, milyen soklépéses és bonyolult folyamat egy új építmény elkészítése, amíg végleges formáját nem nyeri el.

    Azonban elég sokan vagyunk olyanok – köztük én is – akik nem gondolkodnak újépítésű ingatlanban, jó nekik abban a régebbi, adott esetben sok-sok évtizedet maguk mögött tudó ingatlanban, ahol vannak. Azonban ezen építmények is igényelnek karbantartást, netán bővítést. Érdemes lenne pár how-to és pro/kontra jellegű cikket szentelni azoknak, akik meglévő régebbi tégla-, vagy vert falú házaikat szeretnék továbbra is lakni, mert évtizedekre terveznek bennük. Biztos sokan kajálnák a témát.

    Köszi!

    1. Author

      Kedves Zoli!

      A helyzet az, hogy tervezek én rengeteg cikket írni, de sajnos kicsi a kapacitásom. Mindenféleképpen lesznek házbővítős, állagmegóvós, felújítós cikkek is, de most még az építéses cikkek vannak a fókuszomban, hiszen pont építkezem.

      Érdekesség, hogy a blogom csak hobbitevékenység, csak szabadidőmben pötyörészek és mégis bepörgött a látogatottságom. Arra én sem számítottam, hogy hirtelen ennyi olvasó jelenik meg nálam, és a visszajelzéseik is jók (napi 1000 olvasónál járok). Távlati tervemben van, hogy valamilyen módon ebből éljek meg, de egyelőre ez még utópia.

      Üdv.: Levi

      1. Szia! Írj egy könyvet! Vagy kettőt.

  3. Szia Levi!

    Amikor kész a sávalap, megvan a lábazat, fel van töltve sóderrel, majd be van vasalva és ki van betonozva, akkor utána ha rákerül a oxidbitumenes lemez az egész felületre, jöhetne rá szintén egész felületre az EPS 100 két rétegben? Majd erre tech fólia és mégegy vékonyabb réteg beton, ez lenne a szerelő beton (ezen futánanak a vízvezetékek illetve Symalen csövek). Ez működhet?

    Köszi!
    Mihály

    1. Author

      Kedves Mihály!
      Nem egészen így van a rétegrend. A feltöltés után megcsinálod a vasalt szerelőbetont. Ezután vízszigeteled (lehet egyenlőre csak a falak alatt), eddig ok. Ezután falazol, tetőt építesz. Ezután vízcsővek, és erre kerül az EPS 100. Ha megvan az Eps, akkor fólia, vasalás, és ha van padlófűtés csövezés. Erre kerül az aljzatbeton, és arra a burkolat.

      Üdv.: Levi

      1. Szia Levi!
        Köszönöm válaszod, ezt a rétegrendet ismerem, azért kérdeztem csak rá másfélé megoldásra, mert a szerelőbetonon futó csövekre (pláne ha Symalen is van) agyhalál letenni az első réteg EPS-t. Annyi vágás és illesztés kell, ráadásul a csövek 90%-a nagyjából végig íven fut. Az volna az ideális, ha a sok betonon futó cső magasságával egy szintre le lehetne önteni még betont, az nagyban megkönnyítené a szigetelést. Persze elég sok plusz kiadás…
        Üdv: Mihály

  4. Kedves Levi!

    Letették a vízszigetelő lemezt, én szeretném beszabni a lépésállót. 6-cm menne két rétegben, mindennel felszerelkeztem. A kérdésem az lenne (női agy, szóval bocsánat, ha hülyeség), hogy az lehet-e jó úgy, hogy az első réteget hosszában lefektetem, a másodikat pedig keresztbe teszem rá, hogy normális átfedésbe kerüljenek?

    Előre is nagyon köszönöm a választ!
    Eszti

    1. Author

      Kedves Eszti!

      Jó lesz, de a keresztirányt ne egész táblával kezdd el! Így lesz a legkevesebb fuga átfedésed.
      Sok sikert!

      Üdv.: Levi

  5. Szia Levi!

    Nagyon hasznos cikkeid vannak!
    Mi kockaház felújításban vagyunk, ott is érdemes tartani ezt a rétegrendet ha nem padló, hanem radiátoros fűtést szeretnénk? Sajnos most homokon van változó vastagságú beton. Köszönöm előre is!

    Tamás

    1. Author

      Szia!

      Igen, ha van hely akkor próbáld tartani ezt a rétegződést!

      Üdv.: Levi

  6. Szia!
    Hogyha járolapra (vagy csempékre) szeretnénk szigetelést rakni (tervezzük: szigetelés, infra fűtőfilm, laminált, padlószőnyeg), akkor mekkora vastagságú EPS100 elegendő?
    Köszi

    1. Author

      Szia!

      Egyszerű! A több a jobb! Annyit tegyetek, amennyit a rétegrendi vastagságotok megenged. Általában az 5 cm a minimum…

      Üdv.: Levi

  7. Üdv 🙂

    Rendkívül példamutató, igényesen összeszedett írás! Bárcsak 2 éve olvashattam volna ugyanis a víz levert a cikk olvasása közben. Az én kivitelezőm egy az egyben képes volt lerakni a 10cm-es EPS t ahelyett hogy kötésben két rétegben. Azóta is ezen tűnődöm hogy vajon ez nagy hiba vagy inkább csak egy bakinak számít?

    Természetesen a hőtükör réteg is felkerült….

    Mindenesetre ez már így marad nem bontjuk fel újra 😀

    Egyébként a végeredmény szerencsére jónak tűnik. Kertes házról van szó földszint padlófűtés emelet radiátorok és az eddigi fűtés szezonok nagyon gazdaságosnak bizonyulnak szóval remélem ez inkább csak baki mint fatális kivitelezési hiba 🙂

    Üdvözlettel, Gábor

  8. A vízszigetelésen a gépészeti csövezést hiltiszalaggal rögzítették/lőtték a szerelőbetonba? Az nem okoz gondot, hogy itt pontszerűen kilyukasztjuk a vízszigetelést? Köszönettel!

    1. Author

      Szia!

      Más módja nem nagyon van a fixálásnak sajnos. Ha zavar a lyuk (abszolút megértem a dolgot), akkor bitumenes beöntést ajánlok. 😀

      Levi

      1. Üdv,
        A zavaráson kívül mit csinál még? Képes kárt okozni? 150 év alatt? A szerelőbeton kellős közepén kevés nedvességforrás van, de azért mégiscsak van a feldiffundáló nedvesség formájában.
        A körvonali főfalaknál miért nagyobb baj?

        Köszi

  9. Nagyon jó és bátorító írás!
    Ilyen szigetelést minden szintre kell építeni? Vagy csak a földszintre?
    Ha van pince is, akkor pince padlójába és fölé a földszintre is érdemes?

    1. Author

      Kedves Dávid!

      Szokás minden szintre tenni, csak nem ugyanazt a munkát végzi: a legalsó szinten hőszigetelni fog, a közbenső szinteken hangszigetelni és hőszigetelni…
      Pincébe rakni attól függ, hogy milyen vastag a bukszád. Ha passzívházban gondolkodsz, akkor biztosan be kell rakni, de egy jól hőszigetelt házba is beraknám.

      Üdv.: Levi

  10. Hello!
    Pont gondolkodunk egy padló felújításon,régi tégla házról (100évnél örgebb) van szó nincs hőszigetelés hajópadló lett lehelyezve alatta lévő rétegek nem ismertek.Ha igy lennének a lépések az műkődhetne: leásás a termett talajig, 25cm tömörített kavicsréteg,erre 6cm aljazbeton,2 réteg oxidált bitumenes lemez,10cm LPS,technológia fólia,újabb aljazbeton és burkolat?
    Előre köszönöm válaszodat

    1. Author

      Szia!

      Az alsó betonréteg vastagsága nem elég szerintem: minimum 10 cm-t ajánlok. A többi jó lesz!

      Üdv.: Levi

  11. Szia!

    Azt szeretném megtudni ,hogy mi az oka hogy” az összes falunknak , a válaszfalaknak, zuhanyfalaknak, meg mindenféle falaknak is kész kell lennie” mielőtt a lépésálló hőszigetelést lerakjuk?
    Épp egy kocka ház felújításank az elején vagyunk ahol minden válaszfalat kivettünk és új szigetelést és aljzatbetont fogunk lerakni amit ugye vashálóval erősítünk meg és csak ezután terveztük a válaszfalak felépítését.
    A válaszfalaink gipszkartonból és ytongból készülnek majd.
    Eseteleg ezeknek a terhelését nem bírná el?

    1. Author

      Kedves János!

      A Ytong falaknak meg kellene lenniük, ők a vasalt szerelőbetonra kell terheljenek. A gipszkarton falak terhelhetnek az aljzatbetonra is, de félő, hogy elfúrod a padlófűtés csöveket, ha vannak.

      Üdv.: Levi

  12. Üdvözlök mindenkit!

    A kérdésem az lenne, hogy abban az esetben ha az épület alatt pince található, tehát a pince beton födémére kerül a padlófűtés, akkor hány cm szigetelés javasolt? Sajnos a belmagasság miatt legfeljebb néhány cm-t tudunk emelni a jelenlegi szinten.
    Köszönöm!

  13. Üdvözlök mindenkit!

    Az lenne a kérdésem, hogy abban az esetben ha az épület alatt pince található, tehát a pince födém lesz az aljzat, akkor hány cm szigetelést érdemes lerakni a padlófűtés alá? Sajnos a belmagasság miatt kicsi a mozgásterünk.
    Köszi

    1. Author

      Kedves Dani!

      Ha jól értem, akkor a pince oldaláról szigetelnéd a padlódat. Ha van ennyi helyed, akkor egy 8 cm Grafit szigetelést érdemes felbiggyesztened. Ha nincs helyed, akkor annyit rakj, amennyi befér 🙂 Már 5 cm is sokat segít!

      Üdv.: Levi

  14. Kedves Levi!
    Először is szeretném megköszönni a profi és egyben szórakoztató cikkeidet (ezt az imént egy kis adomány formájában is megtettem). A fenti cikket már legalább 5-ször olvastam.
    Egy kérdésem azért nekem is lenne. Nálunk 7cm szigetelés van kiírva. Ezt, a cikked nyomán két réteg 4+3cm-es grafitos eps-el oldanánk meg. Szigetelést már megvettük. A kérdésem: Elképzelhető, hogy a 4cm-es szigetelést alulra helyezve a hideg-meleg vízvezetékek kissé ki fognak lógni, azaz a szigetelés fölé emelkednek? Ezt hogyan lehet a legjobban megoldani, optimális esetben úgy, hogy a második réteget ne kelljen vágni? A csöveket megnyomni nagyon nem kellene. Először 5+2 es kombinációt terveztem, de a kivitelező mondta, hogy 2-est ne vegyek mert az nagyon törik, és nem jó vele dolgozni. Köszönöm előre is a választ!

    1. Author

      Kedves Iván!

      Köszönöm a hozzájárulást, az összeg megérkezett.
      A 4 cm EPS-ben jó eséllyel nem fog elférni a víz + szennyvíz kombináció. A szennyvíz cső egymagában 5-6 cm vastagságú, és még ejtetni is kell (1%). A keresztezéseknél pedig még a 7 cm is vékony lehet. Én maradnék a 4+3 cm-nél, és ahol szükséges, még a felső EPS réteget is átvágnám. Az átvágott részekre mindenféleképpen könnyűbetont öntenék (polisztirol gyöngy + 0-4 homok + cement), hogy legyen hőszigetelés a csövek felett.
      Nem oldható meg a nagyobb EPS vastagság? Én 10 cm-t beraknék, ha engedi a vastagság. Pénzben nem nagy tétel, és később visszajön a fűtésszámlában.

      Üdv.: Levi

      1. Köszönöm a választ!
        Összesen 16 cm rétegrendhez igazítottuk a külső nyílászárókat (bejárati+teraszajtót pl. már ehhez gyártják). Az eredeti 15cm-es rétegrendet 1cm-el megtoldottam, így lett 16, mert a szerelőbeton szintje néhány négyzetméteren 1-2 cm-el magasabbra sikerült a tervezetthez képest, és így a padlófűtés számára már csak 4-5 cm maradt volna, amit kevésnek éreztem. Így most a tervezett rétegrend alulról felfele:
        4+3cm grafitos eps, fólia, 7cm estrich (benne padlófűtés), 2cm ragasztó+kőburkolat (ill. ahol laminált padló lesz, ott kb. 8cm estrich + 1 cm burkolat).

        Ebben a szigetelésen érzésem szerint legfeljebb +1cm-t tudnék emelni, de azokon a kritikus helyeken, ahol kevés a hely az estrichnek, még ennyit sem.

        Jól gondolkodtam, érdemes padlfűtésnél ennyit számolni estrichre, kőburkolatra? Vagy lehetne akár eltérő a szigetelés magassága attól függően, hogy mennyi hely áll rendelkezésre? Szerelőbeton szintje, vagy a burkolat vastagságától függően?

        A lefolyók nagy része a szerelő betonban fut.
        Inkább amiatt aggódom, hogy ha mindkét réteget átvágom a csöveknek, akkor könnyebben kialakulhat hőhíd. Bár a gyöngyök+homok+cement kombó elég megbízhatónak tűnik.

  15. Kedves Levi!
    Három szintes családi házban az emeleteken a padlófűtés alá kell szigetelés?
    Köszi. Peti

    1. Author

      Kedves Péter!

      Kell, de nem hőszigetelni, hanem hang szigetelni fog!

      Üdv.: Levi

  16. Szia!
    Az lenne a kérdésem, ha az emeletre szeretnék padlófűtést, akkor is tegyek alá szigetelést? Ha igen mennyit?
    Köszi

    1. Author

      Szia Péter!

      Igen, szokás rakni úsztató réteget. Ez nem is a hőszigetelést segíti, hanem a kopogó hangok megállításában hasznos. Ha kihagyod, igencsak hangos lesz a fent járkálók kopogása.

      Üdv.: Levi

  17. Kedves Levente!
    Köszönöm a cikket és a blogot, nagy segítséget nyújt a felújítás során!
    Szeretnék egy számomra fontos kérdést feltenni, ha régi házba nem kerül szerelő beton, csak zúzott kő feltöltés levibrozva.
    Akkor megfelelő lehet ezen rétegrend?
    Közvetlen a kőre eps 100, rá fólia majd a beton?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    1. Author

      Kedves Attila!

      Nem lesz jó, az EPS100 nem bírja a vizet. Drágább, de az XPS bírja…

      Üdv.: Levi

  18. Kedves Levi!
    Tanácsodat szeretném kérni. Beépítettük a bejárati ajtó előtti teraszt és elektromos padlófűtésben gondolkodunk Az eredeti padlószinthez képest 5cm az új szinthez a mozgásterünk. Nincs az aljzat felé szigetelésünk. Milyen rétegrendet javasolsz, milyen vastagságban?
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Üdv.
    Zsolt

  19. Szervusz!
    A házam felújításánál a nehézlemezelés előtt vagyok. Viszont többen mondják -köztük egy tófóliázással foglalkozó barátom is-, hogy PVC fóliázás is megoldást jelentene. Mondván, hogy a deutchok is egyre több helyen ezzel vízszigetelnek.
    Egyelőre nem találtam anyagot arról, hogy a kettő közötti különbség mi. Az ára egyszer, viszont funkciójában is tudná-e tényleg azt amit egy kátrányos szigetelés?

    Köszönöm előre is!

    1. Author

      Kedves Bence!

      Lapos tetőre mindkét megoldás jó lehet. Aljzat vízszigetelésre az SBS vagy GV típusú anyagokat szoktuk alkalmazni. Nagyon függ a rétegrendektől, hogy mit szeretnél kialakítani: járható, nem járható, egyenes, fordított rétegrend? Amúgy igen, manapság tényleg előnyben részesítik a PVC szigeteléseket a tervezők. Hosszú távon nem tudok véleményt mondani, mert PVC szigeteléseket max 10 éve láttam beépíteni.

      Üdv.: Levi

  20. Kedves Levi! Szegedi vagyok. Szüleim 1962-ben épült,un. Kádár kocka házának ,felújítását tervezzük ezévben. Amit csak lehet, költségtakarékos módon mi csinálnánk (gépészmérnök, közgazdász). Aljzatbetont nem szeretnénk felverni, gyébként semmi cső, kábel nincs az aljzatbetonban. Kérlek segíts, Te milyeb rétegrendet és anyagokat javasolsz…XPS is szóba jöhet, ha egy kicsit drágább is, mert a belmagasság alaphangon 15-20 cm-el emelkedne a hagyományos anagok használatával…Köszi a segítséget előre is.

    1. Author

      Kedves Csilla!

      Amin spórolni tudsz: Grafitos EPS 100, ezzel spórolni lehet a hőszigetelés vastagságán 10%-ot. Ha PIR hőszigetelést használtok, akkor még a grafitosnál is vékonyabb lehet a hőszigetelés (jó drágán)… Egy másik jó anyag az öntött esztrich, így 6-7 cm helyett 4 cm-es lehet az aljzatbetonotok. Érdemes lehet fontolóra venni a szárazpadlókat is, ezzel az esztrich helyett 2 cm vastag padlót kaptok.

      Üdv.: Levi

  21. Szia! Egy régi nyaralót újítunk fel. Jelenleg járólap van, erre menne szigetelés, infrafűtés, laminált. Sajnos a szint jelenleg nem egyenes, hanem a 25 nm-en kb 4-5 cm szintkülönbség van (teknő). Mi lenne a helyes rétegrend? Először kiegyenlíteni, majd eps, fűtés, laminált? Vagy a laminált alá még mindenképp kell beton is? Sajnos a belmagasság amúgy is épp vállalható, 2,2m Köszönöm: Berni

    1. Author

      Kedves Bernadett!

      Ilyen esetben azzal jársz a legjobban, ha kibontod a meglévő rétegrendet, és lejjebb mész. Így teljes, hőszigetelt új padlórétegrendet tudsz kialakítani. EPS-re laminált nem lesz jó, süllyedni fog.

      Üdv.: Levi

  22. Szia Levi!
    Mit lehet olyankor csinálni, ha nagyon egyenetlen a szerelőbeton felszíne, több centis eltérések is vannak benne. Ráadásul a teljes szerelőbeton több centimétert lejt a ház egyik végétől a másikig.
    Hogyan lehet ilyenkor lerakni a hőszigetelő táblákat úgy, hogy a táblák teteje vízszintes legyen?
    Előre is nagyon köszönöm a választ!
    Vilmos

    1. Author

      Kedves Vilmos!

      Ha nagyon gázos a helyzet, akkor valamilyen kontaktesztrich rábetonozással helyrehozható a galiba!

      Üdv.: Levi

  23. Kedves Levi!

    Ahogy Te is írtad, peremszigetelést kell körben alkalmazni, mielőtt a hőszigetelő lapokat leteszem, úgy, hogy ez a peremszigetelés az estrich beton fölé is érjen és a burkolat magasságában vágjuk csak le. Nekem 12 cm szigeteléssel, 6 cm estrich betonnal számolt a tervezőm. Ez azt jelenti, hogy ennek peremszalagnak a magassága minimum 19-20 cm kéne, hogy legyen, ha a szerelőbetonra rátéve indul. Viszont mindenhol csak 10-15 cm magasakat találok, hogyan lehet megnövelni a magasságát? Vagy keresgéljek tovább és találni fogok 20 cm magasságút is? Ha esetleg lenne ötleted hol kutakodjak, nagyon megköszönném! Adrienn

  24. Bocsánat, nem Te írtad a peremszigetelést, máshol olvastam, de azt mondják nagyon fontos, ezért a kérdésem továbbra is áll. 🙂 Érdekelne a véleményed! 🙂 Köszönöm!

    1. Author

      Kedves Adrienn!

      Nyugodtan rakhatsz a helyére EPS 80-at is, valamilyen vékony fajtát (1-2 cm-es)

      Üdv.: Levi

  25. Szia Levi!
    Régi ház pincéjében a padlót szeretném szigetelni (szuterén készül). Az első réteg szigetelő betont nem csinálnék, dombon lakunk, taplószáraz minden, illetve baromi meló lenne még 10-15 cm földet kitermelni. Laikus elképzelésem egy simított homokágy, rajta valamilyen vízszigetelő fólia, majd azon az EPS. Nagy hülyeség? Mit tanácsolsz? És az EPS-sel kicsit „felkanyarodva” a széleken szigeteljem el a majdani szerelőbetont a falaktól? Köszönöm!

    1. Author

      Kedves Zsolt!

      Én megcsinálnám a betont, de a döntés a te kezedben van.
      Gyakorlatban hasonló megoldást hajópadlóknál szoktak alkalmazni. Ekkor az aljzatbeton is kimarad.
      A felkanyarodást peremszigetelővel szokás megcsinálni.

      Üdv.: Levi

  26. Szia Levi
    Kérdésem, az aljzat egyenetlenségére vonatkozik.
    A vízszigetelés lerakásakor a toldásoknál 4-5mm szintkülönbségek keletkeznek. Ezek nem okoznak a hőszigetelés felfekvésénél problémát? Nem fog teljes felületen illeszkedni az aljatra a hőszigetelés, főleg ha XPS-t használok. Az XPS elég kemény ahhoz, hogy ezek a „púpok” belenyomódjanak betonozáskor. Lehet, hogy majd csak idővel fog jelentkezni a káros hatás (benyomódás, süllyedés)?
    Köszönöm előre is válaszodat.
    Ferenc

    1. Elnézést hogy kétszer tettem fel ugyanazt a kérdést, de az első nem jelent meg a felületen, majd másnap az is fent volt az oldalon.
      Ferenc

    2. Author

      Szia Feri!

      Nem okoznak gondot, ennyit engedni fog az XPS. Ha tutira akarsz menni, akkor egy minimális homokkal kiegyenlítheted a púpokat.

      Üdv.: Levi

  27. Szia! A radiátorcsövek a padlón (bitumenes lemezezve már levan) futnak. Egy rétegben is elég a LPS 100? Ha nem engedi a belmagasság a 2 réteget? Statikailag muszáj a 2 réteg? Köszi előre is!

    1. Author

      Kedves Feri!

      Nem kötelező a 2 réteg, simán működik a szigetelés egy rétegben is.

      Üdv.: Levi

  28. Szia Levi!
    Nagyon jó a cikk, ez alapján bátorkodok megcsinálni a padló szigetelését költségkímélés miatt. Ott elakadtam, hogy nálam a ház egy része alá van pincézve. A pince fölött előszoba és fűrdőszoba van. A pince födémje megfelel a szerkezeti betonnak? Tervezek 6cm estrichet 10 szigetelést. Még marad kb 15cm a födémig. Azt feltölthetem akár föddel (rá fólia) is vagy ide is kell sóder+ szerlőbeton? A vízcsövezést a szigetelésben tervezem a csatorna keresztűl a födémen a pincében lesz……….. Válaszodat előre is köszönöm.

    1. Author

      Kedves József!

      Igen, a pincefödémet tekintheted szerelőbetonnak. Földdel tutira nem tölteném fel, hanem inkább valamilyen könnyűbetont választanék.

      Üdv.: Levi

  29. Üdvözlet!

    A csöveket (hideg/melegvíz) az első réteg EPS-be felülről vágva is bele lehet rakni? Én anno 5+5cm-t raktam le. Első rétegbe kerültek a vízvezeték csövek (16mm ötrétegű) 3cm EPS-csíkra fektetve, második rétegbe radiátorcsövek szintén 3cm csíkkal felülről fedve. Jó lehet ez?

    1. Author

      Kedves György!

      Azért szoktuk alulra tenni a gépészetet, hogy nehogy megnyomjuk a betonnal vagy a hasznos teherrel őket. Egy másik ok, hogy van mihez rögzíteni a csöveket (jól átfúrva az aljzatszigetelést). Én nem térnék el a bevált technikáktól…

      Üdv.: Levi

  30. Szia!
    Sajnos szorít az idő, ami az ingatlan vásárlást illeti (amiben élünk – már lefoglalózták, amit vettünk volna – váratlanul mégsem adják el). Nem voltunk félkészülve nagyobb volumenű felújításokra, de sajnos elképzelhető, hogy nem lesz más választásunk. Segíts, kérlek: a ház 2000-ben épült, ami teljes egészében alá van pincézve, illetve ez a pince rész is meg van emelve nagyjából 1 métert – szeretnénk padlófűtést, de a szigeteléshez már nincs elég belmagasság. Ebben az esetben teljesen elvetendő, hogy a pincefödémet szigeteljük? Szóval a pince mennyezetét és természetesen a házat teljes egészében kívülről – mert jelenleg ez is hiányzik. Válaszodat előre is köszönöm!

    Szandra

  31. Üdvözletem!
    Uponor Minitec padlófűtést szeretnénk lerakatni olyan helységbe, ahol az alábbi rétegrend van a régi rajz szerint: kavicságy+aljzatbeton+2 réteg vízszigetelés+szigetelő beton+parketta bitumennel ragasztva. Látszik, hogy nincs hőszigetelés, és ezt pótolnám valamelyest úgy, hogy felszedném a parkettát, a szigetelő betont, így kapva kb 11 cm magasságot a küszöbig, tennénk 2 rétegben 5 cm eps-t megfelelő fedéssel, rá fólia, majd 3-4 cm esztrich-et, erre jönne a fent említett öntapadós rendszer, az is esztrich-kel kiöntve, ami a laminált padlóval együtt 2,5 cm. Jó lenne ez így? Nagyon nem szeretnék többet bontani. Köszönöm a válaszát.

  32. Kedves Levi!

    Nagyon jó az oldalad. Sajnos alapvető infókat alig-alig osztanak meg mások, max egyik szerző másolja a másikat.
    Egy kérdésem lenne: a padló hőszigetelésben a csövek helyét fel kell tölteni valamivel. A fűtésszerelő szerint nem. Én fel fogom. Ha veszek hungarocelgyöngyöt és egy zsák cementet, akkor ez megfelel? Ezzel mehet a víznyomócső és a szennyvízcső is körbe? A fal és a lapok melletti részbe is tegyek, vagy ide nem szükséges?
    A padlófűtés dilatációs mezőinek találkozásához és az ajtóknal szükséges gégecső a padlófűtéscsövekre?
    Előre is köszönöm a válaszod.

    Üdv, Lajos

    1. Author

      Kedves Lajos!

      Teljesen jól írod minden mondatodat: a csövek helye tényleg jó, ha nem lik… Mindenhova mehet: szennyvíz, nyomó, villanyos… A fal és lapok közé nincs rá szükség, ott érdemes lenne nekitolni a hungarocellt a falnak.
      És igen, kell a gégecső a padlófűtés csövekre…

      Üdv.: Levi

    2. Kedves Levi! Hálás köszönet ezért a szigetelős cikkért! Kb 3x olvastam el úgy, hogy sírva nevettem rajta és közben hezitáltam, hogy bele merjek-e fogni egymagam. Végülis nekem intelligens fűtőfólia alá kellett egy kb 70 négyzetméteres felújítandó házba. A villanyt is újrarakattam, le a szerelőbetonra, a fürdő is másik helyiségbe költözött, úgyhogy volt cső és vezeték rendesen. Végül 2×5 cm szigetelést tettem le, 4 nap alatt teljesen egyedül és mind a fűtőfóliások mind az utána betonozó srácok megdicsértek részint hogy nincs hőhíd, részint meg hogy vízszintesen lett szépen. Nehéz volt, mert egy ilyen öreg házban még véletlenül sem találni párhuzamos falakat…. De köszönöm még egyszer! Violetta (51 évesen😁)

  33. Szia Levi!
    Nagyon jó a cikk!
    Én is éppen ebben a fázisban vagyok. A sok padlón futó vízcső kapcsán felmerült bennem egy gondolat: hogy tud kiszáradni az EPS egy esetleges csőtörés után?
    Alulról bitumenes vízszigetelés, körben a falakra felhajtva, felülről PE fólia, gyakorlatilag körbe van zárva az egész. A legolcsóbb páraáteresztő tetőfólia kb. annyiba kerül, mint a PE fólia, mi lenne ha az esztrich alá ez kerülne? Egyetlen kockázat, hogy vajon a beton száradása közben így tudja-e nedvesíteni az EPS-t. Mit gondolsz?

    Üdv, Dani

    1. Author

      Szia Dani!

      A csőtörés esetén szerintem felfelé és oldalra kezd a víz kivándorolni: a tégla iránya és a fólia átfedése lesz az iránya… Nagy eséllyel a hőszigetelés tetején ücsörgő fólia jópár helyen kilyukad a betonozás során, és az átfedés sem zár tökéletesen. A falak mentén a fólia megáll, ott is el tud szökni a nedvesség…

      Szerintem overkill a páraáteresztő fólia, én tuti nem raknám be…

      Üdv.: Levi

  34. Szia Levi!

    Super a cikk! Nagyon hasznos volt végigolvasni.
    Lenne egy kérdésem, 35 éves családi házban fel kell vésni az aljzatbetont 5-7 cm vastag kb, anno nem hagytak dilatációs hézagokat és hullámos lett. A kátránypapírral együtt fel lesz szedve. Szóval olyan 5-7 cm estrich fog a helyére menni, a kérdés az lenne, szerinted érdemes betenni 2-3 cm FPS-t? vagy csak PE fólia és rá az estrich? Válaszodat előre is köszönöm! Laci

    1. Author

      Kedves László!

      Ha elfér a rétegrendben, akkor bűn lenne kihagyni a rétegrendből. Arra készülj, hogy amikor felszeditek az aljzatbetont, nagy eséllyel sódert találtok alatta. Így viszont bajos lesz egy rendes modern rétegrendet kialakítani.

      Üdv.: Levi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük