Fürdőszoba tervezése

Manapság a lakástervezéskor érdekes új szelek fújnak: felértékelődött a konyha és a vele egybeépített étkező szerepe. Ugyanakkor a nappaliba beülős, beszélgetős, kávézós összejövetelek már nem divatosak. Az emberek szeretik aktívan eltölteni nagy terekben az idejüket. Ez az átértékelődés a mosdókra és fürdőszobákra is hatással lett: új szemlélettel kell hozzáálljunk ha ránk jön a fürdőszoba tervezése.

Milyen egy mai fürdőszoba?

Régen a WC-zés és a tisztálkodás inkább szükség volt. Na ez manapság baromira megváltozott: eljött az órákon át tartó kakilások ideje, amihez lassan telefontöltő, újság, WIFI szükségeltetik. Tudom, hogy ez gáz, meg egészségtelen, de akkor is így van. A vasárnapi ebédtéma elég gyakran az, hogy a pasik szeretnek órákat a retyón ücsörögni. Hát persze, mert nincs nyugtuk az asszonytól, a gyerekektől, meg az anyóstól. Ide el lehet menekülni a zaklatás elől. Szóval megegyezhetünk, hogy kényelmes kell a budoár legyen!

Mi mindennek kell elférnie benne?:

  • Ez egy szép wc. Itthon persze ilyet nem kapni…

    WC (jó, ha van vagy 2 db)

  • piszoár (1db)
  • kézmosók (2-3 db)
  • zuhanyzó ( 1db elég szokott lenni)
  • kád (ez is elég, ha 1 db van)
  • sok-sok tükör
  • mosógép
  • szárítógép
  • polcok a piperéknek
  • szennyestartó
  • mérleg, egészségügyi rekesz
  • teregető

Ez a sok cucc nem igazán jó, ha egy helységben van. Válasszuk szét őket, mint Harry Potter a frizuráját…

Régen hatalmas divat volt mindent külön helységbe helyezni, így például a WC-ben bűz van, akkor nem kell ugyanabban a helységben teregetni. Az ötlet nagyon jó, de hely és pénzigényes. Régen nem számított annyira, mert az építőanyagok és a rezsi sokkal olcsóbbak voltak. Ma leleményesnek kell lennünk: szagelszívós WC, ügyes alaprajzi tervezés takarófalakkal, kreatív bútorrajzok.

Ahogy én csinálnám

Szerintem egy 100-150 m2-es házba elég 2 nagyméretű fürdőszoba tervezése. A nagy méret relatív, én olyan 10-10 m2-re gondolok. Az alaprajz nyugodtan lehet bonyolult, egy téglalap alakút tök nehéz jól berendezni. Pl.: ne látszódjon a kádból a WC.

Egyszerű pult a gépek felett

Zuhanyzós fürdőszoba

Szerintem alapszabály, hogy a WC és a pissoire legyen elkülönített helyen, és ha benyitunk, akkor ne legyen egyből látható helyen (tükörből se!) . Ehhez szükséges lehet takarófal építése, ne riadjunk el tőle. Akár a zuhanykabinnal együtt is építhető. Amit ajánlok a színekkel: ez a szoba élénkebb színekkel operálhat, a fürdőkádas meg a nyugodtabb színeket kaphatja.

Lássuk az elsőt, hogy mi is kell bele:

    • 1 db szagelszívós WC -popómagassába elhelyezett ventilátorral, ami mozgásérzékelős. Én ma már inkább nem építeném be a falba az öblítőtartályt, mert baromi nehéz javítani. Én a vadi új házamba szét kellett verjem a csempét, mert eresztett. Persze a csempét Olaszországból hozták, szerencse, hogy volt pótlás. Szóval inkább egy stabil, csinos külső tartályos WC. Azért szépet válasszuk, hogy mutasson is! Áram, víz, szennyvíz szükségeltetik! Az áram a ventilátornak, és bármennyire gáz, és rothadjak el élve, egy konnektornak kell a telefontöltőknek…
    • 1 db kézmosó egy szép tükörrel, alatta tároló szekrénykével – valami szép csinosat válasszunk, mert sokat fogjuk használni. A tükör jó, ha nem egyből a csap magasságában kezdődik, hanem magasabban, így nem csappjuk mindig össze a vízzel. Ja, és legyen megvilágítva! Hideg, meleg víz, csatorna, és kapcsolható áram szükségeltetik hozzá.
    • 1 db zuhanyzó – én az építettet komázom, Ytongból, csempézve… de van aki az üvegre esküszik, van aki kész zuhanytálcát vesz. Ízlés kérdése. Az építetthez üvegajtó kell szerelvényekkel, és a fugák penészedhetnek. Az üvegkabin szép, amíg nem használjuk. Ja, és törik. A kész zuhanytálca általában rusnya, mint Vajna András, és cserélhető. A legolcsóbb a kész tálca, a másik kettő húzósabb. Hideg + meleg víz és szennyvíz fog kelleni. Ha gőzszaunán is járatjuk az agyacsánkat, akkor áram is kell ide. Néha belső világításhoz, rádióhoz is kell a kraft.
Fürdőszobai polc beépített szennyestartóval. Saját találmány
  • 1 db nagy piperepolc – ide jöjjön némi áram is, hogy legyen mibe bedugni a hajszárítót, hajsütő vasat. Amúgy sok-sok mindent elnyelhetnek ezek a bútorok: törülközők, smink cuccok, stb… Én asztalossal csináltattam egy jó nagyot, ami 60 cm mély, így egy vonalban futhat vele a szárító és mosógép. Az aljában egy hatalmas kihúzható szennyestartó van. Rendkívül hasznos.
  • 1 db mosógép – kell neki egy áram, egy víz és egy szennyvízkiállás.
  • 1 db szárítógép – ha jellemezni kéne, akkor annyira hasznos, mint a mosogatógép. Kell neki 1 db áram és 1 db fali szennyvízkiállás. Ez utóbbi elhagyható, de érdemes megcsinálni. Ha kihagyjuk, akkor minden második szárításkor üríthetjük a tartályt. Ha nincs zsetonunk a gépre, akkor csináljuk meg a helyét, és hagyjuk el a masinát.  Később csak bontással lehet majd kialakítani a helyét.
  • 1 db munkapult – a szárítógép és a mosógép teteje adja, hogy munkapultot tegyünk rá. A rá azt jelenti, hogy fölé. Rá azért ne tegyük, mert szellőznie kell a gépeknek, és rázkódnak is. Ezen aztán lehet pelenkázni, teregetni, vasalni, vagy bármit csinálni. Ha lefedjük a mosógépet, akkor a tetején már nincs több lusta szex :-D.
  • valami hely a felmosónak – szinte garantálom, hogy ebben a helységben lesz a legnagyobb jövés-menés. Emiatt itt kell a legtöbbet takarítani is. Valami elegáns lukat találjunk egy felmosó szettnek is.
  • 1 db piszoár – ez a férfiaknak nagyon kedves, a nők gyűlölik. Addig, amíg rá nem jönnek, hogy ha ezt használjuk, akkor nem pisiljük körbe a wc-t. Szigorúan eldugott helyre tegyük, a bejáratból és a zuhanyból se lehessen látni, mert nem túl szép látvány. Hideg víz kiállás és szennyvíz kell neki.
  • 1 db törölközőszárítós radiátor – ezzel akár fűteni is lehet, de inkább a padlófűtést ajánlom, ezzel kiegészítve. Rakjuk közel a zuhany ajtajához.

Kádas fürdőszoba

Ha az előző fürdő a nyüzsgés és a pakolászás szimbóluma, akkor ez a szoba legyen a nyugalom helye. A csempe színei is ezt tükrözhetik is.

  • Ez így pont jól néz ki. Én azért jobban kitakarnám a wc-t…

    1 db szagelszívós WC – seggmagassába elhelyezett ventilátorral, ami mozgásérzékelős. Én ma már inkább nem építeném be a falba az öblítőtartályt, mert baromi nehéz javítani. Én a vadi új házamba szét kellett verjem a csempét, mert eresztett. Persze a csempét Olaszországból hozták, szerencse, hogy volt pótlás. Szóval inkább egy stabil, csinos külső tartályos WC. Semmiféleképpen ne látszódjon a bejáratból és a kádból sem!!! Ha kell, akkor nyugodtan takarófalat is tehetünk mellé. Azért szépet válasszuk, hogy mutasson is! Áram, víz, szennyvíz szükségeltetik! Az áram a ventilátornak, és bármennyire gáz, és rothadjak el élve, egy konnektornak kell a telefontöltőknek… létezik, hogy bemásoltam az előző bekezdésből egy pontot???

  • 1 db szépséges nagy kád – ehhez is érdemes áramot vinni, ha később ránk jönne a wellness. Amúgy hideg, meleg víz és szennyvízkiállás kell neki.
  • 1 db kézmosó egy szép tükörrel, alatta tároló szekrénykével – valami szép csinosat válasszunk, mert sokat fogjuk használni. A tükör jó, ha nem egyből a csap magasságában kezdődik, hanem magasabban, így nem csapjuk mindig össze a vízzel. Ja, és legyen megvilágítva! Hideg, meleg víz, csatorna, és kapcsolható áram szükségeltetik hozzá. Valószínű, hogy ez lesz a fogmosós helyünk is.
  • 1 db nagy piperepolc – ide jöjjön némi áram is, hogy legyen mibe bedugni a hajszárítót, hajsütő vasat. Amúgy sok-sok mindent elnyelhetnek ezek a bútorok: törülközők, smink cuccok, stb…
  • 1 db törölközőszárítós radiátor – ezzel akár fűteni is lehet, de inkább a padlófűtést ajánlom, ezzel kiegészítve. Rakjuk közel a kádhoz.

Végszó

Remélem, hogy sokat segítettem abban, hogy korszerűen, élhetően helyezd el a házikóban a vizesblokkokat. Természetesen aki nem bízik a szagelszívók erejében, az bátran tehet egy WC-t és egy kézmosót egy külön kis helységbe. Sok sikert kívánok a tervezéhez!

Levi

1 hozzászólás

  1. Szia Levi!

    Én az alábbi kiegészítést tenném még (személyes vélemény, én biztosan így csinálnám saját magam számára):

    Ha a használati melegvizet nem elektromos árammal állítjuk elő, hanem annál olcsóbban (pl. gázzal, napkollektorral stb.), akkor mindenképpen tennék a mosógéphez és a mosogatógéphez is melegvíz kiállást. Lehet ugyanis olyan gépeket kapni, amik be tudják fogadni külön körön a melegvízet, vagy ha nem külön, akkor keverőcsappal juttatnám be az előmelegített vízet. Sokat számít (energia megtakarításban), ha a mosógépnek nem a 12 °C-ról hanem pl. 30 °C-ról kell tovább melegítenie a vizet.

    Nyilván itt is érdemes minden esetben számolni előtte, hogy a plusz kiépítés illetve keverőcsap ára mennyi idő múlva térül meg, mert ha valaki csak heti-kétheti egyszer mos, akkor lehet, hogy soha… 🙂

    Üdv: Mihály

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük